KAZINCBARCIKA, a hazai vegyipar fellegvára ma talán a legprosperálóbb település szocialista újvárosaink közül. A város viszonylag szerencsésen élte túl a rendszerváltozást követő gazdasági összeomlást, átmeneti mélypont után gyorsan magára talált és hamarosan újra a fejlődés útjára lépett. A sikerhez nem csak az járult hozzá, hogy a város legnagyobb munkaadója, a vegyi kombinát – szemben sok más csődbe ment hazai nagyüzemmel – ma is egyike az ország legmeghatározóbb vállalatainak, de legalább annyira az a tudatos városfejlesztés is, aminek köszönhetően Kazincbarcika kimondottan vonzó arcát mutatja az itt élőknek és az ide látogatóknak.
Kazincbarcika mint város az 50-es évek erőltetett iparosítási lázának köszönheti létét. A Borsodi-iparvidék súlypontjában egy új város telepítésének gondolata először az 1948. évi területrendezési koncepcióban vetődött fel: az ország legnagyobb hőerőműve és első számú vegyiüzeme számára egy mintegy 40.000 lakosú új város létesítését irányozta elő. A két kis bányászfalu – Sajókazinc és Barcika – külterületén az új szocialista város építését 1954-ben kezdték meg. Ekkor már több másik hazai újváros építése nagyban folyt – Dunaújváros, Komló, Tatabánya, Várpalota – így az ottani tapasztalatok sok tanulsággal szolgáltak Kazincbarcika tervezésénél és építésénél is.
Az új város első üteme egy a Sajóba torkolló Tardona patak völgyéből alig pár méterre kiemelkedő szárazulaton, egy hosszan elnyúló, lapos dombháton épült fel. A város rendezési tervét készítő Valetiny Károly számára Kazincbarcika tájba illesztésekor kettős feladat fogalmazódott meg: egyrészt városnak a Sajó-völgyben közlekedők számára élményt jelentő sziluettként kellett megjelennie, másfelől az utcákat, tereket úgy kellett komponálni, hogy a környező festői táj látványa a városban járva is folyamatosan érzékelhető lehessen: “A város fekvésénél fogva nem lehet szervezője a tájnak… azért itt a tájba való beilleszkedés szempontja munkáltassék ki kellőképpen.” (Károlyi Antal)
A gyors építkezés igazi motorja – hasonlóan szinte valamennyi hazai szocialista városépítéshez – Kazincbarcikán is elsősorban a kibontakozó lakáséhség volt. Az égető hiány orvoslása, a szükségletek gyors kielégítése kényszerűen háttérbe szorította a közfunkciók fejlesztését. Ennek köszönhetően az első ütemében a lakóházakon kívül csak a legalapvetőbb középületek – iskola, óvoda, mozi – épülhettek meg.
A város központjának tervezésére ugyan már az 50-es évek első felében sikeres országos pályázatot írtak ki, de forráshiány miatt a centrum beépítése csak jóval később, a 70-es évek későmodernje idején valósulhatott csak meg. Igazi központ híján a város első üteme egyenes és íves vonalú utcák szőttese, amelyek nem szerveződnek központi tér köré, hiányoznak belőle a városszerkezeti hangsúlyok. Nincsenek vertikálisan domináns tömegek, a belvárost egymagasságú két-háromemeletes épületek alkotják. Ezt a hiányosságot még a kor szovjet “sztárépítésze”, Orlov elvtárs is szóvá tette 1958-as kazincbarcikai látogatásakor. A város sziluettjének egyfajta sivárságát látta meg Bonta János is: “Kazincbarcika szép fekvése, tervezőinek utólag is méltányolandó törekvései ellenére, amelyekkel a városközpontot romantikus történelmi mozzanatokkal, a táj felé kitárulkozó kilátópontokkal gazdagították – nagyrészt a tervezőkön kívül álló feltételek következtében – szürke, unalmas település. (…) Reménytelenül közönyösek a típusszekciókkal, sőt azonos magasságú típusházakkal szegélyezett hosszú utcák. Károlyi Antal megkísérelte, hogy a homlokzatok ritmikus alakításával elűzze az unalmukat, ami csak részben sikerülhetett.”
Kínálkozik Kazincbarcikának a Várpalotával való összehasonlítása, hiszen a pár évvel korábban létesülő dunántúli bányavárost várostervezőként az itt építészként sokat működött Károlyi Antal jegyzi. Szembeötlők a különbségek: Várpalotán bár a régi középületek – vár, templom, zsinagóga, kastély – körül szintén vadonatúj városközpont épült, de ott a történeti épületek hangsúlyképző elemként, a városi hagyomány őrt álló bástyáiként hitelesen szervezik az új város életét. Itt Kazincbarcikán viszont nem volt városi múlt! Egy zöldmezős beruházásként létesülő új városban pedig a mesterségesen megkomponált véletlenek, modern kor szülte romantizáló történelmi formák kulisszaként sohasem tudják egy igazi történelmi város levegőjét árasztani.
Kazincbarcika mai városképe ezzel együtt inkább kiegyensúlyzottságot, mintsem unalmat sugároz, annak ellenére, hogy valódi, hangsúlyos központot, főteret máig sem kapott. A 90-es években minden jel arra mutatott, hogy a város bele fog süllyedni a provincializmusba, most pedig minden jel arra mutat, hogy ezt nem csak hogy elkerülte a település, de szinte második virágkorát éli! Élhetősége nagyban köszönhető a belváros fokozatos rehabilitációjának és a minőségi köztérfejlesztéseknek. Példaértékű, hogy Kazincbarcika nagyipari múltját – ami itt jelen is egyben – nem megtagadva, hanem azt meglovagolva, a szocreál és modern örökséget büszkén felvállalva igyekszik sikerrel újrabrandelni magát.
Kazincbarcika épülő első ütemének látképe a város fölé emelkedő Nagy-Bondorról (Kép forrása: Fortepan). A tervezőknek igazán nagyot kellett álmodniuk, hiszen a városi környezetet szemmel láthatóan a puszta közepén, szántóföldek és vízmosások között úgyszólván a semmiből kellett megteremteni!
A várost építő első munkások számára – egyéb lakhatás híján – ideiglenes barakk-telepek létesültek. A korabeli sajtó természetesen túláradó lelkesedéssel számolt be Kazincbarcika építésének imponáló gyorsaságáról. Valójában szomorú fejezete volt ez a város történetének: a első időszakban kényszermunkatábor működött itt, és a kezdeti nagy hatékonyság annak is volt köszönhető, hogy várost internált foglyokkal építtették. A propagandafelirat helyesírási hibáját vajon a tanulatlanság vagy a valós helyzetértékelés szülte? (Kép forrása: Fortepan)
Az építkezéshez az anyagszállítást külön erre a célra épült normál nyomtávú városépítő vasút, az ún. békevágány segítette. (Kép forrása: Fortepan). Az első épületek közötti sávban, ahol egykor a sínek futottak, ma a város leglátogatottabb közparkja húzódik.
Az első házak a dombháton végigfutó egyenes főutca két oldalán épültek fel. A háromemeletes, keretes lakóépületek Károlyi Antal Tatabányán alkalmazott típusterveinek továbbfejlesztett változatai.
A főutcát – hogy, hogynem – Leninről nevezték el, ma pedig a város nagy szülötte, Egressy Béni nevét viseli. Lenin-szobor már nincs Kazincbarcikán, ellenben a nagy zeneszerző méltóságteljesen tekint végig a belváros tengelyén.
Ablakkeret-díszek és boltíves kapualjak a keleti oldal egyik lakóházán. Tekintve, hogy az építés-kivitelezés folyamata Kazincbarcikán nagyrészt már a Sztálin halálát követő ideológiai fordulatot követő időszakra esett, a szocreál korszak jellegzetes vonásait jobbára csak a beépítés jellege tükrözi: a határozottan urbánus karakterű keretes tömbök alig hordozzák már az 50-es évek első felére olyannyira jellemző homlokzati díszítéseket. A szocialista realizmus az első évek után meghaladta a korábbi korlátait, monumentális, szimmetrikus, didaktikus jegyeit fokozatosan levetkőzve itt Kazincbarcikán már jóval humánusabb hangnemet ütött meg.
Hangsúlyos középrizalit a kedvezőbb tájolású nyugati oldalról. Ki tudja, ha nincs Hruscsov szocreált kiátkozó beszéde, ma ezt a homlokzatot talán timpanon és egyiptomi oszlopok ékesítenék…
A széles Egressy út a 60-as években és napjainkban. A kellemes légtérarány még a téli időszakban is kellő benapozást biztosít, sétára csábítva a városlakókat. (Régi kép forrása: Fortepan)
A főutca két oldalát szegélyező “U” alakú keretes beépítéseket egymáshoz képest eltolt ritmusban telepítették, ezek között hol az egyik, hol a másik oldalon jó arányú teresedések szakítják meg a térfalat. És minden beugró téren történik valami!
Az egyik ilyen jól benapozott kis teret Ohmann Béla Szüret c. kútszobra díszíti. Háttérben a park túloldalán az Építők útja lakóházai. (Régi kép forrása: Fortepan)
A szemközti, ugyancsak Egressyről elnevezett téren áll Zöldy Emil moziépülete. A Béke Mozi jellegzetes kazincbarcikai épület: szimmetrikus tömegével még a szocreált, homlokzatképzésében viszont már a visszatérő modern korszakot idézi.
A mozi előtt Olcsai Kiss Zoltán Táncospár c. dinamikus kompozíciója, amely némileg ellenpontozza a filmszínház nem meglehetősen egyhangú homlokzatát. A vörös csillag és a neon fénye már rég letűnt, de a táncosok szerelmének tüze máig kitart… (Régi kép forrása: Fortepan)
A tavaszi napfényben fürdő főutca az 50-es és 60-as évek fordulóján. Figyelemreméltók a közvilágítást adó korabeli kandeláberek. Kis túlzással nemhogy gépjárművek, de járókelők is alig vannak még az utcán ezen a napsütötte délutánon. (Régi kép: Fortepan)
A motorizáció térhódításának köszönhetően a főutca az évtizedek során egyre inkább az átmenő gépjárműforgalom rabja lett, mind több és több autó hajtott végig a város tengelyén (Korabeli kép forrása: Google). A folyamat a 2010-es évekre csúcsosodott ki, ekkor a város drasztikus lépésre szánta el magát: a főutca egyirányúsítása és forgalomcsillapítása mellett döntött.
Példaértékű, hogy a kazincbarcikaianak volt bátorságuk a pénzt előbb nem a névleges – egyébként funkcionálisan nehezen használható – főterükre költeni, hanem a hosszú, tagoltatlan főutcára. A beavatkozást teljes siker koronázta: az unalmas, eredetileg járműforgalomra tervezett főutcát egy jól működő, élettel teli gyalogos főtérré varázsolták. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy a parkolószámot alig csökkentették!
A hatást erősíti az esztétikai minőség: jók a lámpák, vállalhatók a burkolatok, szép a kivitelezés. A megjelenő szabadtérépítészet vállaltan kortárs: nyoma sincs a város karakteréhez nem illő, de az országban olyan sok helyen előforduló ál-historizáló, giccses elemeknek. Ezáltal a felfrissült környezet nem tagadja, hanem újraértelmezi a szocreál építészetet is, őszinte harmóniát alkotva vele.
A szépen felújított közterek olyannyira vonzzák a tekintetet, hogy szinte fel sem tűnik, hogy egyébként a házak meglehetősen rossz állapotban vannak… A szocreál korszak lakótömbjei a háború utáni nehéz gazdasági helyzetnek és az egyszerűbb igényeknek köszönhetően lényegesen szűkösebb alaprajzú lakásokkal létesültek, mint például a későbbi panellakások, így ez előbbiek ingatlanpiaci hátránya törvényszerű. A szocreál tömbök versenyképességét azonban a környező közterületek rendezésével, homlokzatfelújításokkal, tetőtér értékesítéséből befolyt összeg renoválásra költésével nagyban lehet javítani.
Már-már mediterrán városi hangulat a kazincbarcikai főutcán…
A lakóházakhoz frissen hozzátapasztott délies lépcsők és teraszok egy kényszerhelyzetre adott frappáns válaszok: eredetileg a földszintek többsége nem csatlakozott a terephez, mivel a szocreál korszak urbanisztikai elvinek megfelelően üzleteket nem a lakóépületek földszintjén, hanem csoportosan, külön blokkokban telepítették a lakótömbökön belül.
A rendszerváltást követően gombamód szaporodtak a magasföldszinteken a barkácsolt lépcsőkön megközelíthető szükség-üzlethelyiségek (Korabeli kép forrása: Google). Az ennek nyomán kialakult rendezetlen városkép csak tovább erősítette az alacsonyabb státuszú boltok dominanciáját a korzóként is funkcionáló főutcán, amely pedig a város kirakata is egyben.
A főutcai kiskereskedelem felvirágoztatása a belváros rehabilitációjának kulcseleme lett: bátor és úttörő döntés volt, hogy bevásárlóközpontok építésének szorgalmazása helyett a belváros boltmixének minőségi fejlesztését helyezték előtérbe. Ennek köszönhetően ma már a turkálók, zálogházak és 100 forintos boltok mellett a bankfiókok, borszaküzlet, sportbolt, trendi kávézók is gazdagítják a főutca üzletkínálatát.
A félszinteltolásos elrendezés örök kihívása, az akadálymentesítés persze itt is jelentkezik: ennek következménye a burjánzó a korlát- és rámpaköltemények megjelenése mindenhol. De minőségi anyaghasználatnak és a visszafogott formáknak köszönhetően az összhatás alapvetően nagyon barátságos.
A földszinti bejáratok miatt a lábazat mentén futó teraszokat mindig meg kellett szakítani, de a legtöbb helyen, amennyire csak lehetett, vállalaható kompromisszumos megoldásokkal, kis lépcsőkkel, kiemelt zöldkazettákkal sikerült a lehető legkevésbé zavaró térbeli megoldásokat kitalálni.
Görög mitológia ihlette szocialista zsánerkép, sokpotrohos rákrelief és középkorias kandeláber: az 1954-es ideológiai fordulatot követő teljes esztétikai tanácstalanságot tükröző dizájnkollázs a főutcáról nyíló egyik bejáratán…
Az Egressy útról nyíló leghangsúlyosabb teresedés a főutca derekán csatlakozó Rákóczi tér, végén a város másik korai középületével, az iskolával – ma művelődési ház. Ebben az épületben alakult meg 1954-ben Kazincbarcika város első tanácsa.
A tér közepén szocialista városainkban igencsak szokatlan lovasszobor, Buza Barna Kuruc lovas c. alkotása. A magastetős, történeti formákat idéző homlokzatokkal a háttérben mintha csak valamelyik történeti városunk szívében lennénk… (Régi kép forrása: Fortepan)
A tér napsütötte északkeleti oldala a Művelődési Ház bejáratát célozza meg. A főutca térrel párhuzamos szakaszáról a gépjárműforgalmat teljesen elterelték, az átmenő fogalmat kerülőre kényszerítve. Az autók beparkolását akadályozó pollerek letisztultak, pont jó méretűek.
A művelődési ház szocreál bejárata pálmafejű oszlopokkal. Ma az egykori iskolaépületben művészeti központ, kiállítótér, rendezvényerem, könyvtár és egy kis kávézó is helyet kapott. Jó gesztus volt a belváros rehabilitációja szempontjából, hogy nem a 70-es évekbeli élettelen főtérre, hanem ide telepítették a város legfontosabb kultúrfunkcióit. A döntés helyességét mi sem igazolja jobban, hogy még egy esős, ködös novemberi hétköznap délelőtt is van itt élet!
A bejárat felett ismeretlen művész ismeretlen pártállami jelenetet ábrázoló domborműve, szép okkersárgára mázolva.
Az egykori iskolaépület Kazincbarcika építésének hőskorából, a városépítő vasúttal (Régi kép: Fortepan).
Azóta a fák megnőttek, a funkcióját vesztett vasút helyén az árnyas-ligetes lakóutca alakult ki.
A művelődési ház hátsó, nyugati oldala, klasszikus szocreál iskolaépület, a kép bal szélén az épület tornateremhez vezető nyaktagja.
A rendezvénytermet és a kiállítóteret az iskola egykori tornacsarnokából alakították ki. Az összekötő folyosóról egykor az öltözők, ma a szociális helyiségek nyílnak. Figyelemreméltók a bazilikális megvilágítást biztosító egyedi lőrésablakok!
A tornacsarnok légterének vízszintes kettéosztásával alakították ki a kiállítóteret, felette pedig a rendezvényteret. Funkcionálisan indokolható átalakítás, de a födémbeépítéssel különösen a nagyméretű lelógó gerendáknak köszönhetően meglehetősen nyomott arányú – igaz, oszlopok nélküli – belső tér jött létre. (Kép forrása: Tourinform)
A belváros széle, az Egressy út déli vége az 1970-es években és napjainkban (Régi kép forrása: Fortepan). Más szocreál városokban a sarkokra városkapuként emelkedő hangsúlyos tornyokat emeltek volna, de itt – köszönhetően a monumentális városépítő láz csillapodásának – semleges tömegekkel zárul a főutca házsora.
A belváros déli peremén Kazincbarcika egykori vezető iskolája, a Vegyipari Technikum téglaburkolatos modern épülete áll – ma Irinyi János Szakgimnázium és Szakközépiskola (1961). (Régi kép forrása: Fortepan)
Az épület letisztult homlokzata a Bauhaus formavilágát idézi, földszinti és emeleti tantermeket összefogó, függőleges ritmusú keretezés kimondottan jót tesz a hosszan elterpeszkedő homlokzatnak.
Hasonlóan egyedi és nagyvonalú volt a főlépcsőt árnyékoló pergolaszerkezet is… (Régi kép forrása: Fortepan)
…amelynek a helyére – ki tudja, miért – egy meglehetősen provinciális és túlméretezett tetőkompozíció került. A megoldás nemcsak formailag kifogásolható, de az árnyékolásra alkalmatlan plexitető alatt kibírhatatlan lehet a a nyári hőség. Még szerencse, hogy ilyenkor vakáción vannak a gyerekek…
A téglaburkolat nem valódi, a hőszigetelés után költséghatékonyságból klinkerlapkákkal burkolták le a homlokzatot. Az összhatás mégis nagyon vállalható, köszönhetően az ügyes csomóponti részleteknek és a szép kivitelezésnek.
Az iskolaépület napsütötte déli homlokzata egykor és ma. A déli szárny szemmel láthatóan a korábbi egyszerű tömegű iskolaépület bővítéseként valósult meg, ugyancsak egyedi nyíláskeretezéssel (Régi kép forrása: Fortepan)
A szépen ívelő kezdetű Építők útja a nyílegyenes Egressy út mellett a belváros másik fő útvonala. Az ív belső oldalán robusztus tömegű háromemeletes, magastetős kockaházak sorakoznak.
Az Építők útja kockaházai az 1950-es években és napjainkban (Régi kép: Fortepan). Ilyen arányú tömegek sorolása teljesen egyedi – és meglehetősen urbánus – építészeti gesztus szocialista újvárosainkban.
A házsor melletti parksáv rendezésére is jutott a fejlesztési keretből. A visszafogott köztéralakítás nagymértékben hozzájárul a lakókörnyezet nyugodt, barátságos összképéhez.
A szükség szülte “népművészet” persze néhol itt is virágzik. A szocreál lakások szűkös lakótereinek barkácsolt bővítése nem szokatlan jelenség, és nemcsak itt Kazincbarcikán.
Az Építők útja egyik házát a szaléziak Don Bosco alapítványa vette kezelésbe és újította fel.
Kurta János Kiáltás című kifejező szobra az Építők útja mentén. A dinamikus, már későmodern köztéri alkotások üde színt visznek a szocreál tömbök statikus, kicsit egyhangú világába. (Régi kép forrása: Fortepan)
Az Építők útja ma a főutca helyett a belvároson áthaladó gépjárműforgalom tengelye lett. Az útkeresztmetszetben a kerékpársávnak és a gyalogos felületeknek is bőven maradt hely.
Az Építők útja kanyarja egy napsütéses tavaszi délelőttön. Bár ide még nem jutott el a köztérfelújtás, a városkép mégis gondozott, rendezett.
Az Építők útja túlsó térfalát egyetlen 200 méter hosszú íves ház képezi (Régi kép forrása: Fortepan). Az amúgy túl hosszú tömeg szerencsésen megóvja a házak közötti parksávot a járművek zajától, kipufogógázától.
A hosszú íves ház földszinti átjárója játszó gyerekekkel egykor és napjainkban. A mai felvételen nincsenek játszó gyerekek, már csak azért sem, mert a közelben az ország egyik legklasszabb játszótere létesült számukra! (Régi kép forrása: Fortepan)
Az Egressy út és az Építők útja közötti völgyben húzódó parksáv a belváros tüdeje, hatalmasra nőtt fáival Kazincbarcika első számú rekreációs zónája.
A parkfejlesztés keretében számtalan játszó- és sporteszköz került telepítésre. Kicsik, nagyobbak, sőt a még nagyobbak is egyformán megtalálják itt a számukra legvonzóbb kikapcsolódást.
Az ív alatti mezőkre lépve a hangszórókból megszólaló “Szeretsz táncolni?” felhívásnak ugyan ki tudna ellenállni?
Csak úgy virítanak az élénkzöld outdoor-fitness eszközök pasztellkék rekortán burkolaton! A kazincbarcikaiak szemmel láthatóan nagyon büszkék az ország egyik minden bizonnyal egyik legnagyszerűbb játszóterére, az eszközökön pár év elteltével sincs nyoma bárminemű rongálásnak.
A parkban korábban is voltak persze játékok, de a mai választék a 60-as évek gyerekeinek minden fantáziáját meghaladja! (Régi kép forrása: Fortepan)
Zsiráf, zebra, vakond, süni, mindenki megtalálja itt a maga kedvencét.
A játszótér hangsúlyos pontján egy kortárs formavilágú fagyisbódé. Lábazat nélküli trespa burkolata bátor választás volt, de egyelőre állja a sarat az időjárás viszontagságaival szemben.
A fagyizóval szembeni épített növénykazettában a gyöngyvirágok szépen zöldellnek az első tavaszi napsütésben. Háttérben a park királya, egy fenséges óriásplatán terebélyesedik polipszerű törzsével.
A parkból az Építők útjára ezen a laposvasakból hegesztett korlátú rámpán is visszajuthatunk.
Az épített park észak felé tágas, nagy fákkal szegélyezett napos rétben folytatódik. Mi pedig a következő részben a város hasonlóan izgalmas későmodern érdekességeit vesszük sorra.
Retropolisz 
Vélemény, hozzászólás?