VÁRPALOTA újjáépítésének második ütemében a várat körülvevő dombokon létesültek a korábbi, nagyrészt értéktelen városszövet helyén új beépítések. A változatos terepadottságok az épülettömegekkel való fokozott játékra késztették a tervezőket, amelynek eredményeként egyedülállóan sokszínű városkép alakult ki.
A korabeli sajtó így indokolta a területen a beépítés cseréjének szükségességét:
”A lakások építésénél elsősorban a város központi részének kiépítése az irányadó. Fel kell számolni azt az állapotot, hogy modern, többemeletes épület mellett még gazdasági udvarok és korszerűtlen épületek állanak, vagy romos területek helyezkednek el. A másik szempont az, hogy az épületek építését ne drágítsuk meg feleslegesen súlyos kártalanítási összegekkel, amit a belső város magánkézben lévő területeinek kisajátítása jelent. Olyan terület igénybevétele szükséges tehát az építkezések nagy részénél, amelyek állami területre építhetők, és nem igényel nagyobb mennyiségű közművesítési munkát.”
(Közép-Dunántúli Napló, Várpalotai kiadás, 1960 január 9-ei szám)
Kilátás a plébániatemplom tornyából a vár előtti park keleti térfalára, az ún. Vármellékre. Az itt álló földszintes és egyemeletes házakból álló beépítést csak a szocreál korszak után, a hatvanas években kezdték szanálni, így az itt álló magastetős sávházak már a visszatérő későmodern emblematikus épületei.
A terepre merőlegesen illesztett sávházak hasábokként állnak ki a lejtős terepből. Hosszanti oldalukon erkélyek, végfalukon loggiák teszik izgalmassá a homlokzatokat, amelyeknek nagy értéke a kimondottan jó érzékkel eltalált aszimmetria. Egyáltalán nem zavaró, hogy csak a földszinti üzleteknek helyet adó “lepények” alkotnak zárt térfalat: az egy vonalra kifutó bütük ugyanúgy határozott cezúrát adnak a látványnak.
Az egyik sávház napfényben fürdő kőburkolatos véghomlokzata, mögötte a református templom és a dombtetőn álló panelek. Itt Várpalotán a függőleges tömegek játékát a terepviszonyok különösen változatossá teszik.
A sávházak erkélyei nemcsak jól benapozottak, a kilátás sem mindennapi innen…
Az épülő magastetős sávházak 1960 körül és ma, felújított homlokzatokkal. Nagy érték, hogy az újrafestés egységes színterv alapján történt, és sehol sem jelenik meg a másutt olyan gyakran előforduló, barkácsolt loggiabeépítés. (Régi fotó: Fortepan.) A lapos üzletek és az emeletes lakóházak rendezett kompozícióját ugyanakkor sajnos megbontja a sarokra a rendszerváltozást követően odaköltött hullámos homlokzatú toldaléképület.
A hullámos toldaléképület és az áruház a rendszerváltás körül és napjainkban. (Régi fotó: Bráz János: Várpalota) Jól látszik, hogy a sarok elrontásának két fázisa volt, először csak egy szerényebb földszintes kioszkot tapasztottak a meglévő beépítéshez, majd pár év múlva az emeletráhúzás koronázta meg a kompozíciót.
Az egykori Skála Áruház fénykorában, a 80-as években és napjainkban, amikor – mint annyi más vidéki áruházunkban – kínai üzletház működik benne. (Régi kép: Egykor.hu)
A hatalmas “doboz-áruház” tömegarányai brutálisak, a környező, finoman a terepre illesztett beépítéshez képest ez egy nagy kocka, amely uralkodni akar a környezetén.
Kívülről nézve talán az egyetlen eredeti ötlet az egyedi, szofisztikált homlokzatburkolat, amelynek textúrája különösen a délutáni súrolófényben izgalmas.
Az érdekes burkolat szerencsére háborítatlanul érvényesülhet, nincsen teleaggatva reklámokkal.
Az áruház nyugati homlokzata a várfal tetejéről délutáni napfényben. A háttérben az Inotai Hőerőmű jellegzetes, forgáshiperboloid alakú hűtőtornyai őrködnek a láthatáron.
Az áruházzal szemközt, a Szent István út és a Gárdonyi Géza utcán áll a posta kellemes arányú későmodern épülete. Egy lapos tömeg és egy arra merőlegesen álló, pillérekkel előlépő, kétemeletes hasáb érdekes áthatása.
A posta átadása után a hatvanas években és ma, felújított állapotában. A felújítás nagy értéke, hogy meghagyták az eredeti rejtett ereszes magastetőt. A hosszanti tömeg végfalán Laborcz Ferenc kirepülni készülő postagalambot ábrázoló lemezborítása látható (1964). A felújítás után ezt is példásan visszahelyezték, de hogy a figurát és a háttért miért mozdították el egymáshoz képest, rejtély. (Régi kép: Egykor.hu)
A posta a Gárdonyi utca felől. Jól látszik, hogy az eredeti épület homlokzatának kőburkolatos sávok adtak ritmust haránt irányban, ezt a hőszigeteléskor vélhetően anyagi korlátok miatt fel kellett adni. Sajnos az eredeti, igen vagány „posta” felirat eltűnt. Régen az utca végén még földszintes házsor zárta a látványt, ma az áruház tömege terpeszkedik faltól falig. (Régi kép forrása: Fortepan.)
A posta mellett egy a főtéri magastetős sávházakkal rokon lakóépület áll. Földszintjén régebben műszaki szaküzlet kapott helyet, erre utalnak a homlokzatra egykor felkúszó, akkoriban újdonságnak számító háztartási gépek plasztikái: hűtőszekrény, porszívó, televízió. A felújításkor, vagy még korábban ez a jópofa murália sajnos eltűnt, megjelentek viszont a tömör mellvédű erkélyekre rábarkácsolt ereszcsatornák. A megoldást legfeljebb az indokolhatja, ha az erkélyeknek eredetileg semmilyen vízelvezetést nem terveztek. (Régi kép forrása: Fortepan.)
A Városháza, egykor a Szénbányászati Tröszt székháza az ötvenes években, vörös csillaggal és ma, napelemtáblákkal a tetején. Furcsa, hogy egy húszezres, történelmi múltú, nagyléptékű és reprezentatív középületekkel rendelkező város ilyen szerény városházát kapott. (Régi kép forrása: Fortepan.)
A városházától délre az ún. Strandkörnyék nyolc azonos kialakítású, magastetős, háromemeletes sávháza áll a várpalotai tömeges lakásépítés hőskorából (1952). Régebben a városnak ez a területe beépítetlen volt, a várárokban is csordogáló patak vizenyős lapálya borította. A képek tanúsága szerint a környék az ötvenes évek óta nem sokat változott, egy dolgot kivéve: kioszkok formájában megjelentek a főtérről olyannyira hiányzó üzletek.
A kioszkok eredetiek, többségükben ma is élő funkció van, egyedülálló hangulatot kölcsönöznek a tömbbelsőnek.
A Strandkörnyék házai közül néhánynak a homlokzatát már felújították, szerencsére megőrizték eredeti karakterüket. (Régi kép forrása: Fortepan.)
Visszatérve a Szent István útra, a postával szemközt szocreál házsor kúszik fel a domboldalra.
A tereplépcsők, rézsűk az uniformizált épületek között is minden sarkot egyedivé tesznek.
Egyetlen falként nő ki a házsor a földből, semmilyen homlokzati tagolás nem jelenik meg.
Némi változatosságot egyedül a jellegzetes szocreál díszítőelemek, timpanonok, nyíláskeretezések, és a kissé szürreális, párkányról lecsüngő pilaszterfejezetek adnak.
A házsor előtti zöld rézsűben ifj. Szabó István Bányász-szobra áll (1962). A légkalapácsára támaszkodó palotai vájár tekintete közönnyel mered a távolba a sűrű zöld közepén.
Visszatekintés a Szent István út tengelyében a vár irányába. Sok minden nem változott: megépült az áruház, kicserélték a kandelábereket és időközben hatalmasra nőttek a fák. (Régi kép forrása: Fortepan.)
Az út keleti oldalán lévő teresedés szélén két fontos épület zárja a látványt: az ötemeletes ház, egykor Várpalota legmagasabb lakóépülete, valamint a város kulturális életében ma is fontos szerepet játszó művelődési ház. Az egymással szemben álló vertikális és horizontális tömegek egyensúlyban tartják a háromszög alakú teret, annak ellenére, hogy stílusukban is merőben különbözőek. (Régi kép forrása: Egykor.hu)
A Józserencsét Művelődési Ház (1958) tervezője az a Károlyi Antal, aki a város újjáépítésének társtervezője is volt. Károlyi a LAKÓTERV jónevű tervezőjeként és területi főépítészként komoly szerephez jutott nemcsak a város szocreál beépítéseinek, de fontos középületeinek formálásában is. (Régi kép: Fortepan / VÁTI)
Az egyedi karakterű kultúrház tipikus útkereső szocreál épület, kicsit olyan, mintha a margitszigeti Zenélőkút és egy vidéki klasszicista kastély szerelemgyereke lenne. (Régi kép forrása: Fortepan) A timpanonhoz tapasztott, négy oszlopon nyugvó előtető leginkább egy félbevágott napernyőhöz hasonlítható… Mindenesetre eredeti ötlet, és persze az is lehet, hogy igazából Bramante római Tempiettója ihlette a tervezőt…
Minden furcsasága ellenére visszafogott tömege nyugalmat áraszt, szépen zárja le a főutca keleti végét.
A kissé túljátszott lendületesen ívelő félhenger harmóniában áll a környező lombkoronákkal.
A félgömbkupolát megtámasztó egyik oszlop fejezete. A turbó-ión oszlop volutáit ízlés szerint csapágyak, fogaskerekek vagy virágcserépbe ültetett négylevelű lóherék alkotják.
A kultúrház központi tere az 500 fős színházterem, ahol mások mellett a veszprémi Petőfi Színház is tartott bérletelőadásokat. Ívesen enyhén előlépő udvari homlokzata barokk kastélyok hangulatát idézi.
A művelődési ház előtti parktükörben egy mára kiszáradt vízmedence szélén állnak Mikus Sándor Táncoló lánykái (1960). A szobor nem a szocmodern kor szülötte, a művész egy 1942-es kisplasztikájának másolata került felállításra. Ebből is látszik, hogy a két korszak, egymásnak ellentmondó ideológiája nem kívánt meg annyira egymástól eltérő művészeti eszközöket.
A kultúrházzal átellenben az ötemeletes ház uralja a látképet. Előtérben egy a város történelmi múltjára visszautaló hangulatos kandeláber. (Régi kép forrása: Fortepan / VÁTI).
Az egykor a város legmagasabb épületének számító házat a domb előreugró fokára ültették, hogy optikailag még monumentálisabbnak tűnjön az addig jobbára alacsonyabb házakhoz szokott várpalotaiak szemében.
Az épülő ötelemetes pillérvázas-kitöltőfalas szerkezete. Hogy a “magas” lakóház építése milyen nagy dobás volt akkoriban, és mennyire izgalomban tartotta a város közönségét, arról a helyi napilap korabeli száma tudósít:
“A tervezők szerint a könyvesbolttal és a ruházati bolttal szemben lévő sarkot (…) egy ötemeletes tömbbel alakítják ki. (…) A tervezőknek szigorúan be kell tartani a típusterveket, de a tröszt a dolgozók kívánságait figyelembe véve, kisebb módosításokat kíván eszközöltetni, amelyek a kamrák nagyságára, a magas tetőszerkezet megszüntetésére és a szél irányának kitett ablakok zsalutáblákkal való ellátására vonatkoznak. A legutóbbi vihar újból bizonyítékát adta, hogy a Tési-dombra magas tetőszéket készíteni, a rendkívüli széljárás miatt, nem gazdaságos. (…) A tervezők bizonyára meg tudják találni a módját, hogy lapos tetőmegoldással is a város képébe beleilleszkedő új lakóházak épüljenek Várpalotán.”
(“Ötemeletes lakóház épül Várpalotán” – Közép-Dunántúli Napló Várpalotai Kiadás, 1959. január 24-ei szám)
Az ötemeletes ház tetején egykor az OTP fényreklámja világított az éjszakába, szinte az egész városból látni lehetett. A ház földszintjén nagyméretű üzlethelyiségek kaptak helyet, amiből a korabeli Várpalotán olyan nagy hiány volt. Előtérben egyedi formájú kioszk esti nyitva tartással. (Kép forrása: Egykor.hu)
Feltűnő jelenség az épület tetején megjelenő óriási “grillsütőrács”-szerű lamellás szerkezet. Létesítésének magyarázata, hogy a 60-as években még nagyon óvatosan merték alkalmazni az akkor szokatlannak számító lapostetőt, és valóban, a habkönnyű vasbeton lamellasor jótékonyan oldja az épület szikárságát.
Az épület előtt a terepet bakonyi terméskőből épített támfalakkal támasztották meg, amelyek ma is jó állapotban vannak, környezetüket szépen benőtte a növényzet. (Régi kép forrása: Egykor.hu)
A Művelődési Ház környezetében Várpalota jelentős intézményi épületei állnak. Az MSZMP egykori városi székháza ma kisvállalkozások befogadására épült inkubátorház. Felmerült bennünk, hogy mennyivel méltóbb lenne városházának mint a Gárdonyi Géza utcai épület! (Régi kép forrása: Bráz János: Várpalota)
Az épület szalagablakainak lendületes sarokátfordulása úttörő formálás volt akkoriban, a salgótarjáni városházához is rokonítható megoldás (lehet, hogy emiatt a párhuzam miatt jutott eszünkbe, hogy ez lehetne a városatyák munkahelye?). Az irodaház a felújításkor fémlemez burkolatot kapott, de a jellegzetesen ívelő sarkokat szerencsére megtartották.
Szemközt a szocreál lakóház véghomlokzatán hatalmas falfestmény Szent István királyról, Soproni Kiss Sándor festőművész alkotása (2008). Kicsit olyan, mintha a Horthy-rendszer találkozása lenne az 50-es évekkel, hiszen ilyen stílusú, monumentális ábrázolások készítése első királyunkról utoljára 1938, halálának 900 éves évfordulója körül volt divatban Székesfehérvár és Veszprém környékén.
A kultúrház északi szomszédja, a rendőrség Várpalota citromdíjas épülete is lehetne ezzel a provinciális és bántóan rossz arányú bejárattal. Bár az is lehet, hogy valaki itt a város szocreál múltjához próbált lelkesen, ám mérhetetlen ügyetlenséggel viszonyulni; legalább az igyekezetet értékelhetjük.
A rendőrség mellett áll a kórház felújított, posztmodernben megmártózott épülete. Lebegő napelemtábláival kicsit olyan, mintha a Mir Űrállomásra akarna hasonlítani…
A kultúrház előtti térről a Jókai utca vezet fel a dombtetőre. Itt is leromlott állagú történeti beépítést váltott fel a szocreál épületsor. Néhány lakóházat szépen felújítottak, lehőszigeteltek, példásan visszaállították a homlokzatot gazdagító lizénákat, igaz, a kívül futó gázvezetékkel nem nagyon tudtak mit kezdeni.
A domb tetején szépen benapozott EU-konform játszótér, mögötte tízemeletes pontházak.
A magaslati pontra telepített három középmagas panelház mint három felkiáltójel, úgy jelöl ki új hangsúlyt a város sziluettjében.
Az erkélyek íves kialakítása érdekes, fűrészfogas mintát rajzol ki a szürke betonra – igaz ez az épületek egyetlen dísze.
Festői a kilátás a magaslatról a völgy túloldalán átellenben magasodó Tési dombra. Innen érvényesül igazán a szocreál beépítés terepre illesztettsége. Az időközben patinássá váló háztetőkkel, kéményekkel a délutáni ellenfényben már-már egy dél-itáliai kisváros sziluettjét idézi.
Történeties megjelenésüket mi sem igazolja jobban, hogy a vár sarokbástyáival is teljesen harmonikus az összkép.
A Tési-dombra az egykori várárok helyén létesített parkon átkelve lehet átjutni. Dél felé nézve a régi idők mementójaként megmaradt templomtornyok és a Vármellék magastetős sávházai gazdagítják a látványt.
A két domb között átvezető út egyik oldalán még megmaradt a hagyományos beépítés is. Háttérben a Tési-domb négyemeletes kockaházai.
Visszatekintés a Tési-dombról a tízemeletesek irányába. Innen visszanézve beigazolódik, hogy a néhány pontház megjelenése a háttérben nem zavaró, sőt, jótékonyan megmozgatja a város látképét függőleges irányban. Persze még jobb lett volna, ha nem sablonos házgyári panelek, hanem egyedi tervezésű pontházak kerültek volna ide. (Régi kép: Bráz János: Várpalota)
A Tési-domb mentén felkúszó szocreál beépítés és az elé utólag, az országos “K4” típusterv alapján épített négyemeletes kockaházak. Szembetűnő, hogy a magastetős, alig öt-tíz évvel korábbi házak milyen finoman idomulnak a környezetükhöz, míg az alaprajzuk miatt kötött tájolású kockák pedig mennyire roncsolják a városszövetet. Idegen testnek tűnnek, mintha csak lepottyantak volna az égből – az egyre kötöttebbé váló típustervezés hátrányai itt nagyon kiütköznek.
A hatvanas, hetvenes években szervetlenül telepített típusépületek elhelyezéséről már a korabeli sajtó is elmarasztalóan írt:
“A típusházak tekintet nélkül a tájra, a természeti adottságokra és a helyi igényekre, az esztétikai vagy műszaki szempontokra, uniformizálták a településeket” (Várpalota 30 éves építészetünk tükrében, 1975)
A domboldal peremén lévő házakból remek kilátás nyílik…
… a vár is talán innen mutatja legfenségesebb arcát az egyszerre látszó négy saroktoronnyal.
A szintvonalakkal párhuzamos utcák közötti átjárást a Tési-dombon is kellemes vonalvezetésű tereplépcsők biztosítják.
A Tési-domb egyik lakóutcája az ötvenes években és napjainkban. Az autók megjelenésén kívül nem sok minden változott itt az elmúlt 60 évben. (Régi kép forrása: Szíj Rezső: Várpalota)
A visszafogott díszítésű, mégis egyedi formálású szocreál házsorok kellemes utcaképet adnak. Kár, hogy itt még viszonylag kevés ház lett felújítva…
…és amelyikhez mégis hozzányúltak, abban sem volt sok köszönet: nemhogy a hőszigetelés szükségességében nem sikerült a lakóknak megegyezni, de még a festés színében sem.
Az utcákat harmonikus, rendezett térfalak határolják. Nagy érték, hogy pusztán a tömegformálás következtében kialakultak nyilvános és félprivát területek, nem zöld tengerben szabadon úszó házakat látunk, mint a későbbi, hatvanas évekbeli lakótelepeinken.
A Tési-domb központi tere a szocreál és a későmodern beépítés határán, a dombtetőn fejlődött ki. A teresedést két oldalról körbevevő “L” alakú beépítés földszintjén a többi lakóházzal ellentétben üzlethelyiségeket is kialakítottak. Nagy kár, hogy a legtöbb földszinti funkció nem olyan, hogy kitelepülne a térre, pedig ez a szélvédett, jól benapozott sarok hangulatos, élő alközpontja lehetne a városrésznek.
A tér túloldalán egy igazi land-art macska hever a fűben, Gyulavári Pál kőplasztikája (1981).
A Tési-dombról a vasútállomáshoz leggyorsabban a város harmadik műemléke, a Zichy-kastély parkján át jutunk le. Az épületet szépen felújították, ma múzeumnak ad otthont. A kastélykert rekonstrukciója még várat magára.
A kastély alatt, a meredek domboldalban épült fel Várpalota gimnáziuma (1964), amelyre hosszú évtizedeken át áhítozott a város. A 16 tantermes épületet eredetileg a vegyipari szakközépiskolának szánták, végül a gimnázium költözött ide.
Finoman tört tömege, filigrán vasbeton kerettel összefogott tantermi szintjei, hajlított pengeként kiugró előtetője Várpalota talán legsikerültebb modern épületévé teszik. (Régi kép forrása: Bráz János: Várpalota)
Búcsúpillantás Várpalotára a vasút felett átvezető felüljáróról. Talán innen érvényesül a legjobban a város szépen terepre ültetett, függőleges tömegekkel jól megmozgatott változatos sziluettje. Innen visszatekintve bátran megállapíthatjuk: a táj és a város harmonikus együttélése itt jól megvalósult.
Retropolisz 
Vélemény, hozzászólás?