DUNAÚJVÁROS főtere – legtöbb szocialista új városunkéhoz hasonlóan – csak megkésve, sok évvel a város alapítása után nyerte el mai formáját. Egy reprezentatív köztér kialakításánál és az adminisztratív funkciók méltó helyre költöztetésénél sokkal sürgősebb feladat volt ugyanis a városba áramló tömegek lakhatásának biztosítása, így a főtér kialakítása bizony jó pár évet váratott magára. Időközben persze számos terv született az eszményi városközpontra, amelynek helyét a rendezési terv Sztálinváros két fő tengelyének, a Vasmű útnak és a Dózsa György útnak a találkozásánál jelölte ki.
A szocialista-realista stílusban fogant első tervvariánsokat maga a város főépítésze, Weiner Tibor jegyzi, aki egy a Duna felé nyitott, keretes beépítéssel határolt dísztér kialakítását szorgalmazta. A kompozíció középpontjában nem állt, nem állhatott más, mint a város névadójának, Sztálinnak a szobra, amihez képest többé-kevéssé szimmetrikus elrendezésű árkádsor vette volna körbe a főteret. Hangsúlyos épületekként a Városi Tanács toronyháza, a Kultúrpalota és a Pártszékház jelentek volna még meg a térfalon Ezek közül csak utóbbi valósult meg eredeti, szocreál stílusában. A nagyméretű színház sohasem épült fel, a Városháza pedig csak majdnem húsz évvel később, már az érett későmodern idején. Mire a főtér elkészült, Sztálin szerepét már rég átértékelték, így végül Leninről nevezték el, és az ő szobrát állították fel a tér közepén.
A főtér meghatározó épülete ma a Városháza tízemeletes toronyépülete: vertikális tömegével határozottan kijelöli a Dunaújvárost átszelő két főútvonal metszéspontját.
A Városháza eredeti tanulmánytervét 1951-ben készítette el Weiner Tibor. Ebben egy L alakú, jellegtelen háromszintes épülethez csatlakozó ötszög alaprajzú óratorony szerepel, az elmaradhatatlan ötágú vörös csillaggal díszített toronysisakkal. A tervváltozatok a legmagasabb körökbe is eljutottak: maga Rákosi is úgy érezte, hogy állást kell foglalnia a kérdésben. Feltétlenül ragaszkodott a Tanácsháza tornyos megjelenéséhez, de óvva intette a tervezőket attól, hogy modernbe hajló, lapostetős tömeget rajzoljanak le… (Prakfalvi Endre – Szücs György: A szocreál Magyarországon).
Évtizedes vajúdás után végül Weiner 1961-es, legutolsó koncepciója valósult meg, az L alakú irodai szárny megmaradt, a toronyépület viszont négyszögletes és magasabb tömegű lett. A középmagas tömb 1965-re készült el, időközben a súlyos beteg Weinertől Baranyai Ferenc vette át az épület tervezését és a kivitelezés irányítását. A megvalósult épületen széles szalagablakos főhomlokzatok és klinker burkolatú véghomlokzatok jelennek meg. A toronyházhoz csatlakozó “lepény”csak 1968-ban épült fel, és már a látszatra sem ügyelve a pártszerveket költöztették a tanácsházzal szorosan összenőtt lapos tömegű szárnyba… Maga a főtér 1970-re, a “felszabadulás” 25. évfordulójára nyerte el végleges formáját.
A főtér elsősorban reprezentatív célokat szolgált: ünnepi felvonulások, szónoklatok helyszíne lett, ennek megfelelően egészen a közelmúltig zöldfelületek nélküli, sivár kőrengeteg volt…
…középen két, az egész teret jól megvilágító sajátos lámpakölteménnyel. (Régi kép forrása: egykor.hu)
A teret néhány évvel ezelőtt szépen felújították: minőségi burkolt felületeket, növénykazettákat alakítottak ki, humanizálták a közvilágítást.
A toronyház előtti gyalogos tengely, mint a Vasmű úti sétány folytatása mindig tele van a Belvárosba igyekvő gyalogosokkal. A tér átmenő forgalma a Duna-parti lakóházak felől is jelentős…
… viszont hiába a burkolatcsere, a térre egy ilyen napsütéses tavaszi hétvégén is alig ül ki valaki, mivel teljesen hiányoznak a megállásra, kiülésre csábító földszinti funkciók.
(Régi kép innen.)
A szépen felújított tér valósággal kong az ürességtől, mert sehol egy csatlakozó kerthelyiség, egy fagyizó, egy kávézó. A mozi előtti Dózsa György tér a sok kitelepülő vendéglátóhelyével bizony sokkal inkább működik városi főtérként, annak ellenére, hogy ott a burkolatok felújítása még várat magára.
A Városháza lapos tömegében ma a Bíróság kapott helyet, előle azonban eltüntették Lenin egész alakos szobrát, Kiss István Kossuth-díjas szobrász alkotását (1970).
(Régi kép: innen.)
A főtér déli oldalán a térfal egyetlen szocreál stílusú épülete, a Weiner Tibor tervezte Pártház (1951) áll. A meglehetősen szerényre sikerült klasszicizáló épület nemigen tudta kifejezni azt, amit képviselni hivatott: a párt hatalmát. Így aztán amint lehetett, gyorsan kiköltöztették innen a pártszerveket, a megüresedő termekben pedig a városi múzeum kiállításait helyezték el.
Figyelemreméltó az épület erkélyrácsa, ami még mindig Sztálinváros hőskorát idézi.
A múzeumépület árkádjai alatt a környékről összegyűjtött ókori kőtöredékek arra emlékeztetnek, hogy a mai Dunaújváros helyén a limes fontos őrhelye, Intercisa római katonatelepülés állt. Ezeket nem akárki őrzi: ide, eredeti helyéhez képest mindössze pár lépésnyire dugták el a főtéren állt Lenin-szobrot.
A túlságosan is szerényre sikerült pártház épülete szerencsétlenül eltörpült a Vasmű út nyugati oldalán álló Irodaházhoz és Arany Csillag Szállóhoz képest. Ennek a tarthatatlan helyzetnek az ellensúlyozására a főtértől délre a 60-as években mozgalmas beépítés valósult meg, érdekesség, hogy a léptéktévesztett pártház jótékony eltakarásával maga a tervező Weiner Tibor is egyetértett. Baranyai Ferenc műteremházai a szemközti oldalt összetett tömegalakítású épülettömböt alkotnak (1961). A kiemelkedő pontházak finoman bordázott északkeleti sarkán a lépcsőházak, a legfelső szinteken lévő nagy ablakfelületek mögött pedig a műteremlakások kaptak helyet.
Az épületcsoport déli homlokzata jellegzetes hatvanas évekbeli megoldás: a szintek teljes felületen nyitott loggiáival megnyílnak a kedvező tájolás és a park zöldje felé, ugyanakkor megfelelő árnyékolást is adnak.
A Vasmű útra merőlegesen sorakozó többemeletes épülettömegeket összekötő földszintes üzletsoron kapott helyet a dunaújvárosi Kortárs Művészi Intézet, ami főként a mai magyar és külföldi képzőművészeti alkotásokat bemutató időszakos tárlatoknak ad helyet. Dunaújváros és az intézet – Magyarországon úttörő módon – küldetésének tekinti a szocialista városépítészeti örökség bemutatását is: a galériában ingyenes prospektus kapható, amely egy képzeletbeli építészeti tanösvényen haladva végigkalauzol a város legérdekesebb épületei között.
A Kortárs Művészeti Intézet előtti “átömlő” beton lépcső Dunaújváros kevés posztmodern köztéri elemeinek egyike.
A műteremházak mögött, a Vasmű út parksávjának sarkában áll Farkasdy Zoltán kórházépülete (1966). Ezért a munkájáért a tervező Ybl-díjat kapott. Nemcsak az létrehozott építészeti minőség miatt érdemelte ki, hanem türelméért és kitartásáért is: az épületet a gyorsan változó igényeknek megfelelően számtalanszor újra kellett tervezni. A kórházra különféle férőhelyszámokat és stílusigényt figyelembe véve (modern és szocreál egyaránt) több tervváltozat is készült, végül későmodern stílusban épült meg az 1960-as évtizedben. (Régi kép forrása: Ferkai András: Farkasdy Zoltán építészete)
A kórház helyét a rendezési terv szokatlan módon a városközpontban jelölte ki. A kedvezőtlen elhelyezésen azonban nem lehetett változtatni, ugyanis a szomszéd telken időközben megépült a funkcionálisan szorosan ide kapcsoló rendelőintézet. Farkasdy Zoltánnak egy rendkívül heterogén építészeti környezetbe kellett beleillesztenie az ország háború utáni első modern kórházépületét, amely a szabadon álló, csillag alaprajzú tömegalakítással sikerült is.
Az épület homlokzata födémsávos kialakítású, ez a szocreál után visszatérő modern jellegzetes motívuma. A homlokzati mezőket hódmezővásárhelyi kerámiaburkolat, a födémsávokat műkő elemek borítják. A bátor színválasztást meghálálja a napsütéses időjárás: az amúgy fegyelmezett szerkesztésű homlokzatoknak a sárga szín kimondottan vidám hangulatot kölcsönöz.
A kórházépület talán legjobban sikerült részlete az északi szárny: nagyon finom gesztus a csillagszerűen szétálló szárnyak végének visszabillentése a megemelt attikafallal. Itt Farkasdy minden második szinten a végfalra helyezte át az ablakokat, ezzel a sávházaknál mindig kihívást jelentő bütüt egészen egyedien oldotta meg és tette karakteressé.
Sajnos az északi végfal elé az elmúlt években – elég érzéketlen módon – új toldaléképületet húztak fel, amely tömegével egyáltalán nem akar reflektálni a karakteres régi épületszárnyra. A beépítést a telek szűkössége tette szükségessé, a több szinten kapcsolódást funkcionális igények indokolták, ugyanakkor az új háznak a régire való ilyen szoros rátolása némi nemtörődömségre utal.
A kórház kertjében ipari épületeknek tűnő házsort látunk. A kórház kazánháza és gépészeti terei mellett a fertőző osztály is ebben a svédtetős, téglaburkolatos alacsony épülettömbben kapott helyet.
A Kórház követlen szomszédságában, a Vasmű út keleti oldalán Dunaújváros egyik legizgalmasabb épülete, Ivánka András rendelőintézete áll (1951). A hosszanti szárny még az eredeti terv szerinti modernista homlokzattal épült meg… (Régi kép: képeslapfotó)
… azonban a henger alak alakú előcsarnokot már szocreál díszítőelemekkel öltöztették fel. (Régi kép forrása: egykor.hu)
A henger dobján két nagy áttörést nyitottak, mindkét bejáratot egyiptomi papirusz-fejezetű oszlopfők tartják. Az épületszárny tömege – mindamellett, hogy homlokzatát ókori díszítőelemek gazdagítják – középkoriasra sikerült, lőrésszerű ablaksorával leginkább lovagvárak kör alakú rondelláira emlékeztet.
Falán – több más jelentős dunaújvárosi épülethez hasonlóan – tábla foglalja össze az épületről dióhéjban a legfontosabb tudnivalókat. Példaértékű, hogy itt Dunaújvárosban fontosnak tekintik a közelmúlt vitatott értékelésű építészetének bemutatását.
A kapun belépve a kör alakú belső előcsarnokba jutunk, nagyon jellegzetes belsőépítészeti alkotása ez a korszaknak. Az egyiptomi papiruszleveleket formázó, végigfutó emeleti erkélykorlát hajlított fából készült!
Az előcsarnok hangsúlyos pontján egy jellegzetes szocreál szobor kapott helyet. Remek korrajz ez az ideálkép: erős és egészséges édesanya két gyermekével, akit a nagyobbik virággal köszönt (Boda Gábor: Anyaság, 1952).
A termet megvilágító nyílások üvegbetétei közönséges szódásüvegaljak.
Az előcsarnok feletti íves kerengőben az öltözők kaptak helyet.
A henger és a téglatest formájú épülettömegek találkozásánál érdekes belső tér jött létre. Ivánka András ezt a maradékteret nagyon kreatívan használta fel: a megnyitások sok fényt adnak a téröblösödésnek, ahová a lépcső is megérkezik. Itt az előtérben különböző képzőművészeti alkotások kaptak helyet: egy Zsolnay-ivókút és a szocializmust építő munkások muráliái is díszítik a teret.
A Vasmű út széles parksávja tovább folytatódik dél felé. Városközponti helyzete nagyon értékes területté teszi, így egy része be is épült földszintes lepényépületekkel, ahol különféle szolgáltató funkciók kaptak helyet. Felépülésük óta az útvonal keleti fele külön életet él: a hatalmas platánok szegélyezte Kis Vasmű út szervizútként, sétányként a Dunasor lakóterületeinek feltárását biztosítja.
A Vasmű út keleti oldalán, a Dunasor városrész szélén három-ötemeletes sávházak állnak (Weiner Tibor, 1951). Ezek mintegy 250 méter hosszúságban hatalmas falként takarják el a Vasmű út felől a városnegyed hátsó, csendesebb részeit. A monumentális átjárókon a sávházak mögötti csendes Gagarin térre lehet átjutni. (Régi kép forrása: Fortepan)
A névadást nem csak a korszellem diktálta: a világ első űrhajósa maga is megfordult a városban! A szocialista világsztár Jurij Gagarint fogadják az ünneplő dunaújvárosiak a rendelőintézet előtt (kép forrása).
A Vasmű út keleti házsorát délről Finta József első jelentős munkája, a garzonház nyolcemeletes épülettömege zárja le (1959–62). A Belváros déli szélén futó Építők útja tengelyébe helyezett épület köré az 1960-as évek folyamán kiépült Barátság városrész szerveződik.
A hangsúlyos függőleges tömeghez vízszintes toldalékként egy egykori klubépület és az ország egyik legelső önkiszolgáló ABC-áruháza csatlakozik.
A garzonház dél felől, a Barátság útjáról nézve (Régi kép forrása: Fortepan). Finta József a konzolos szerkezetű pillérekkel igyekezett enyhíteni az épület fő tömegének robusztusságát.
A Dunapart felé vezető Kodály Zoltán utcában áll Jálics János Vasmű úti lakóházának változata (1952).
Az előtte lévő parkból úgy fest, mint ha egy későbarokk kastély lenne…
A főutcán praktikus árkádok itt a mellékutcákban teljesen feleslegesek, értelmetlenek. Viszont a város magas fekvésének köszönhetően remekül kilátni alóluk a túlparti Alföld repcetábláira.
A szocreál épülettömbhöz Baranyai Ferenc 1958-ban egy modernista szárnyat tervezett, egyedi erkélyekkel.
Az épület északi oldala függőfolyosós kialakítású, egyedi festésű, darázsmintás korlátokkal.
A Dunával párhuzamosan haladó Nagy Imre utcában Weiner Tibor pontházai állnak (1958). A négyemeletes lakóépületek egy NDK-beli tanulmányutat követően készültek, ahol a hazai tervezők megismerkedtek a középblokkos építési mód előnyeivel, és aztán az 1950-es évek végétől kezdődően előszeretettel alkalmazták az kivitelezési folyamatok gyorsítása érdekében.
A Dunasor Vasmű útra merőleges utcái a Duna feletti magaspartra futnak ki. A Kossuth Lajos utca végén áll Somogyi József kitűnően elhelyezett Aratók c. szobra (1979), háttérben a végtelen, termékeny síksággal.
Érdemes megfigyelni jobbról a második nőalak nyaktörő igyekezetét.
A löszfal itt nagyon meredek peremmel szakad le a Dunához, ezen a szakaszon az idők során számtalan kisebb-nagyobb földcsuszamlás következett már be. A városépítéssel, a természeti környezetbe való durva beavatkozással a talajvíz jelentős mértékben megemelkedett, és ez tovább gyengítette a löszfal stabilitását.1964 és 1965 telein hatalmas partfalomlások történtek, épületek, szivattyútelepek, közművezetékek csúsztak a Dunába, és már az újonnan épülő Barátság városrészt is veszélyeztették a földmozgások (képek forrása). Az esetleges katasztrófák megelőzése érdekében a löszpart belterületi szakaszát komolyan megerősítették, a partfal állagának megóvására, karbantartásra pedig külön céget – Dunaújvárosi Partfalvédelmi Vállalat – hoztak létre.
Épül a lépcsős partfal.
A kész teraszos rézsű a Dunasor északi részén.
Ma a partfal tetején és alján egyaránt sétányok húzódnak, ezeket kőből kirakott lépcsők kötik össze. A talaj összetartása és a csapadékvíz felszívása céljából a teraszos lejtőkre értékesebb növényeket, helyenként táji jellegű ritkaságokat is telepítettek. Így a Duna-part ma Dunaújvárosnak a központból pár percnyi sétával elérhető “házi arborétuma”, számtalan napozó- és pihenőhellyel, játszótérrel.
A felső sétány, akárcsak a partfal többi szintje, szépen gondozott, s mára a dunaújvárosiak kedvenc kocogóterepévé vált.
Lentről idelátszik Gergely István és Nyíri István kikötőépülete, a későbbi Vörös Október Ruhagyár (1954). A szocreál stílusú épület tornya formavilágát ókori görög sírépítményekről kölcsönözte.
A sétány belvárosi szakaszán szoborparkot alakítottak ki, ahol a Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep munkáit láthatjuk. A rendszeresen megrendezésre kerülő művésztelep alkotóinak bázisa a Dunai Vasmű, ahol ipari körülmények állnak a szobrászok rendelkezésére, az itt gyártott acélelemekből nagyméretű köztéri alkotások is készülhetnek. A szoborpark alkotásainak száma a 70-es évek óta folyamatosan gyarapodik.
Rómeó és Júlia (Peter Sommerauer, Helmut Karl, 1993). Ritka az a szobor, ami kimondottan balesetveszélyes, de ez határozottan ilyennek tűnik: az erkélyre felvivő lépcső bár nagyon elegáns így korlát nélkül, de a fel-le rohangáló gyerekek jó nagyot eshetnek róla…
Ez itt Mátyás gyűrűje (Berry Parker, 2000).
Szöllőssy Györgyi: Ép és roncsolt csövek (1981), háttérben a kikötővel. Szép példája annak, hogy itt Dunaújvárosban a köztéri alkotásokat nemcsak kiállítják és a sorsukra hagyják, hanem az állagukat óvják is: a szobor pár éve még elrozsdásodva állt itt (a kép még ekkor készült), azonban nemrég az eredeti színterv szerint újrafestették.
A szoborpark déli végén áll a legnagyobb, 13 méteres kompozíció, Ingo Glass alkotása (1987), amely a művész tíz Duna menti országban felállított szobrainak egyike. A mű kelet és nyugat összetartozását fejezi ki.
Végül egy panorámakép a szobrok hátterét adó látványról, valóban lenyűgöző innen a kilátás a szélesen hömpölygő Dunára és az Alföldre.
Retropolisz 
Vélemény, hozzászólás?